Termékenységtudatosság hete - egy egyedülálló kezdeményezés valósul meg

Termékenységtudatosság hete - egy egyedülálló kezdeményezés valósul meg


Termékenységtudatosság hete - egy egyedülálló kezdeményezés valósul meg

Az Országos Kórházi Főigazgatóság Humánreprodukciós Igazgatóság (HRI) szakmai védnöksége mellett, az „Együtt Könnyebb” Női Egészségért Alapítvány, a Felelősen Magadért Egyesület, a Dr. Kőrösi Tamás Alapítvány és a KétIgen Alapítvány fogott össze, hogy izgalmas és tabudöntögető programsorozattal hívja fel a Z-generáció, valamint a fiatal párok figyelmét arra, hogy a petefészek nem botoxolható, de a férfiak sem viszik sírba a nemzőképességüket. A Termékenységtudatosság hete 2024. április 23-tól 27-ig tartó, egyedülálló összefogással megvalósuló, edukációs rendezvénysorozat.

A program hivatalos sajtótájékoztatóját 2024. április 17-én tarották, amelyen részt vett Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára; Dr. Vesztergom Dóra, a HRI igazgatója; valamint Salamon Adrienn, a Női Egészségért Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Egy egyedülálló kezdeményezés valósul meg, amelynek nemzetközi múltja is van. Budapesten, Debrecenben, Szegeden, Miskolcon, Pécsen és Győrben várják a fiatalokat - emlékezetetett Salamon Adrienn, aki elmondta azt is, hogy az érdeklődők valamennyi eseményre a termekenysegtudatossag.hu honlapon tudnak regisztrálni.

Orvosszakmai szempontból nézve, Magyarországon jelenleg minden 6. pár küzd termékenységi problémával, vagyis minden 6. nőnél és férfinél problémába ütközik a gyermekvállalás. Népbetegségről van szó, amelynek a legjobb kezelése a prevenció - idézte fel Dr. Vesztergom Dóra. A HRI vezetője elmondta azt is, hogy a Termékenységtudatosság hetének célja, hogy felhívják a fiatalok figyelmét arra, hogy most, még a gyermekvállalás előtt tudnak tenni a későbbi termékenységük megőrzése érdekében, az életmódjuk megválasztásával, valamint a megfelelő életkorra tervezett családalapítással.

Az elmúlt években a kormány számos intézkedést hozott annak érdekében, hogy minél többek számára legyen elérhető a meddőségi ellátás - erről már Rétvári Bence beszélt. Az államtitkár kiemelte, hogy központilag szervezetté tették a meddőségi ellátást, így nyolc meddőségi szakambulancia jött létre, továbbá ingyenessé tették a meddőségi kezeléseket és növelték a beavatkozási lehetőségeket: míg korábban összesen öt beavatkozást fizetett az állam, most az első gyermeknél öt, a következőknél pedig négy-négy beavatkozást támogatnak az egészségbiztosítási alapból. Mindennek köszönhetően a korábbi évi 5000-5700-ról tízezer fölé nőtt a meddőségi kezelések száma, és a 2018 előtti 1400-1450-ről, mostanra 2300 fölé emelkedett a megszületett gyerekek száma, tette hozzá.

A Termékenységtudatosság hete részletes programját megtalálják ITT.